...gondolkodom hogy hívjam? Ne hívjam?
Állatmód kemény férfi vagyok, b+.
Nagyjából mint kedvencem, a görög joghurt.
:))))
...gondolkodom hogy hívjam? Ne hívjam?
Állatmód kemény férfi vagyok, b+.
Nagyjából mint kedvencem, a görög joghurt.
:))))
...el kell gondolkoznom azon, hogy engem miért nem lehet szeretni.
Az ember elfogult magával persze, de azért én világéletemben tisztában voltam a hibáimmal. Meglehetősen lelkizős alkat vagyok, gyáva is - erről utóljára a hét elején tehettem tanúbizonyságot :) -, néha talán hisztisebb mint egy gyerek és sértődékenyebb mint egy szűzlány, de.
De: abban biztos vagyok, hogy ha szeretek valakit, annak nem lehet oka panaszra. Egyébként meglehetősen ritka az ilyesmi, de akkor szívem-lelkem, apait-anyait beleadok, és igyekszem minden téren a maximumot nyújtani. Aztán... Életem első nagy szerelme - ez tök egyoldalú volt - évekig tolerálta hogy lihegek utána, végül férjhez ment máshoz, jól tette, élnek boldogan. A második nagy l'amour tartott közel 9 évig, úgy tűnt hogy működik is, aztán viszont amikor jött egy negatív szakasz az életemben - munkahely elvesztése, apám halála, kocsim ellopása -, és az ebből következő lelki összeroppanás, azt már nem tudta tolerálni. Valahol megértettem, bár az élethez nemcsak a napfény, hanem a ború is hozzátartozik, főleg itt Magyarországon.
Aztán most meg sikerült totális hülyét csinálnom magamból. Hogy teljesen őszinték legyünk - e célt szolgálja ez a blog - teljesen meg is érdemeltem. Hogy hogyan lehettem ekkora hülye, talán adódik az elmúlt évek negatív sorozatából, hogy annyira vágytam már valami jóra, valami szépre, valami pozitívra, hogy teljesen elvakítottam magam, s nemcsak az érzéseimnek nem hittem, hanem a nyilvánvaló tényeknek sem, egyszerűen azért mert úgy voltam vele hogy amit nem akarok észrevenni az nincs, inkább felépítettem magamnak egy saját, belső Disneyworld-öt, és éltem benne. Aztán most volt, nincs. Az idő meg majd eldönti hogy jobb-e így, hogy végre elfogadom és tudomásul veszem a realitást, vagy jobb lett volna még fenntartani egy darabig - napokig? hetekig? hónapokig? - az álomvilágot. Szerintem így a jobb, bár pokolian fáj, s semmit sem segít ha folyamatosan azon sóhajtozom, hogy de hát nem ezt érdemeltem. Dehogynem, címeres barmot csináltam magamból, akire ujjal mutogathatnak az ismerősei, a kulturáltabbja persze elfojtja a vihogását, amíg látom... Most már abban sem vagyok biztos, végigmehetek-e felemelt fejjel még a környező utcákon, bemehetek-e a kedvenc kocsmámba. De hát - ha "kihullanak is a fogaim, legalább magamnak csináltam". Úgyhogy maradok magammal annyiban, hogy megérdemelted drága Vámpírom, és legközelebb talán olyasvalakivel is összehozhat a sors, aki viszonozza némiképp az érzelmeidet. Vagy legalább őszinte lesz veled...
...ami támad utánunk - dübörögte úgy húsz éve az Edda Művek. Nekem is a kedvenc dalom, de élőben nagyon nem bírom a szelet.
Úgyhogy valószínüleg ma már nem nagyon mozdulok ki, illetve hát este muszáj lesz. Tulajdonképpen ilyenkor nem tudom eldönteni hogy átok-e vagy áldás a kutya, merthogy ha nem lenne, októbertől márciusig - márciusig, amilyen március az idei... - ki sem mozdulnék ha nem muszáj. Mindegy a kutya élvezte a sétát, én meg próbáltam nem reszketni, és komoly küzdelmeket folytattam az öngyújtómmal.
Aztán hát egyéb semmi, ma már nem lesz Paloma, mert hát az sem old meg semmit. Meg különben is, igyekszem szigorúan tartani magam a heti egy - ezen a héten némiképp érthetően kettő lett belőle - sörfogyasztáshoz. Tulajdonképpen kissé szomorúan, de alapjában véve jól szórakozom azon hogy most lett vége mindennek, amikor pedig éppen mostantól mehettek volna kissé simábban a dolgok. De hát öreg vagyok, na. Bohócnak mindenképpen.
Te vagy, Horthy Miklós, magyarok vezére, Édes-csonka hazám, élted büszkesége. Érted fohászkodunk az egek urához, Adjon erőt néked, vállalt nagy munkádhoz, Vigye győzelemre erős akarásod, Hogy boldognak lásson szép Magyarországod! |
Ezt csak úgy március 15-re...
https://www.youtube.com/watch?v=qi4iWAqZlMs&feature=youtube_gdata
Boldog születésnapot, Miki!
Tőlem elég önző ajándékot kapsz: azt kívánom, hogy még jó pár évtizedig énekelj nekünk! És persze sok boldogságot, jó egészséget, mert Te megérdemled!
Vers is jár persze az ünnepeltnek, miért ne a sajátja? :))
"Ám hogy ha felpörög a buli,
Ő a King of the boogie
Rock and Roll király
Minden nejlonszoknyás angyal
Neki riszál""
Rosszkedv. Csönd. Unalom. Kényszeredett válaszok. "Aztán csend... És újra csend..."
Csak miért kellek ehhez én?
Na, hát így estére nagyjából el is ment a kedvem mindentől.
A röhej az hogy pont most, pont itt. De hát lehet hogy ez a rohadt idő, lehet hogy más, azt hiszem nincs sok értelme. Talán azért mert "oly fiatal vagyok s te oly öreg?" :) Mindegy. Éjszakára itt van, tessék, aztán júniusban jön élőben is. Tök jó koncert lesz, egyedül mint mindig. Megette a fene, azt hiszem. Ahogy (egyik) kedvenc filmem címe mondja: "Holnapután - hol leszel te akkor..." De holnap még talán.
Valahogy úgy áll a dolog hogy én vagyok, ami jó. Csak hát az is idegesít hogy a Fradi nincs az első háromban. Na, hát én beérném azzal ha benne lehetnék úgy az első nyolc-tízben, de hát erre sincs esély. Szóval mindig van valami, ami miatt... Most nagyjából úgy érzem magam, mint a Brian életében: elengedtek, szabadon élhetek egy kis szigeten. Tényleg? Az nagyon jó. Á, csak vicceltem: kereszthalál. Mindig van valami, ami miatt... Ma is, holnap is, holnapután... Hol leszel te akkor? Már megint közeledik a jégkorszak.
Hát ez van. Lassan álomba merül az álomváros... Illetve izé, most nem Fenyő az esti mese, hanem a Diana.
https://www.youtube.com/watch?v=fuTbB-d12A0
Hogy egy szocialista miniszter egy barom, abból még nehezen lehetne összehozni egy elolvasásra érdemes posztot. Azonban az egészségügyi miniszternek sikerült túlfejlődnie elvtársai átlagát, és megalkotta a XXI. század jobbágytörvényét.
A lényeg, hogy a rezidensek 9 évig kötelesek annál a kórháznál maradni, ahol rezidensi gyakorlatukat töltötték. Pont. Rajtuk kívül hasonló rendelkezések jelenleg Magyarországon a rabokra vonatkoznak, de közűlük sem sokan ülnek 9 évet egy helyen.
A probléma roppant egyszerű: tagjai vagyunk az európai uniónak, így szabad munkaerőáramlás van. Magyarán, az únión belül bárki ott vállal munkát ahol akar, és ahol persze igény van rá. Orvosra pedig van igény számos nyugati országban, ahol összehasonlíthatatlanul többet kereshetnek összehasonlíthatatlanul jobb munkafeltételek között. Hogy miért? Egyszerű: a nyugati ifjúságnak esze ágában sincs orvosnak menni, mert az nehéz, rohadt sok tanulással jár és nagyon sokára van meg a diploma. Sokkal egyszerűbb lehúzni három-négy évet a közgazdaságin, aztán beülni egy brókercéghez, és 28 évesen már az előző Ferrari lecserélésén gondolkodni.
Hát ők ezt nem vállalják. Szerencséjükre a magyar fiatalok között még van respektje az orvosi hivatásnak, sokan választják ezt a tényleg gyönyörű szakmát. És tanulnak keményen 9 éven át. Utána pedig szembesülnek azzal, hogy balkáni körülmények között, a luxemburgi minimálbér feléért-harmadáért már dolgozhatnak is. Felelősségük hatalmas, hiszen manapság már szinte naponta folynak a műhibaperek, elismertségük minimális. Ha az én lányomat kérné meg egy fiatal orvos, hát hasraesnék a megtiszteltetéstől, de azért inkább a brókernek vagy a BKV szocialista felügyelő-bizottsági tagjának adnám, pusztán atyai gondoskodásból és szeretetből.
Miniszter úrnak egyeztetnie kellett volna pártjával annak idején. Kellett nekünk az Európai Unió? Dehogy kellett. Én nemmel szavaztam rá, mint ahogy a NATO-ra is annak idején. Sajnos igazam lett - nagyon szűk rétegnek lett haszna az EU-tagságból, igaz ők annál nagyobbat haraptak a támogatások tortájából.
Hát most az orvosok is jól járhatnak. Mehetnek háziorvosnak Ausztriába, operálhatnak Londonban, tömhetnek fogat Párizsban. Mindezt kiváló körülmények között, az itthoni jövedelem sokszorosáért. Tudja miniszter úr, nagyon egyszerű lenne a megoldás: korszerű kórházak, tisztességes jövedelmek - és egy két viszkető seggű világjárásra hajlamos kivételt leszámítva a többség boldogan maradna itthon. De hát az elmúlt nyolc évben önök addig ugratták a Pannon Pumát, amíg meg nem döglött. Teteméből már csak a keselyűknek jut egy-egy falat, nekünk marad a nyomor, a kilátástalanság, a szegénység. S sem az orvosok, sem mások szegénységét nem lehet röghöz kötő törvényekkel szabályozni. Viszont a fájdalom - pontosan egy hónap múlva - már csillapodni fog.
Nincs függöny ezen a rohadt ablakon itt a gyárban, így ha akarok-ha nem, kilátok az ablakon, ahogy szakad ez az undorító, Istenverte hó. Egyre fagyosabb kezd lenni az én kedvem is, a sok bűzlő patkány tologatja a hirdetéseit, most már nem áprilisban akarnak, hanem májusban, hogy esne beléjük a...
Na mindegy. Viszont holnap hétvége, három nap, három napig lehet otthon gubbasztani - csak tudnám mi az a "gu" :) - , vagy elvánszorogni a Palomáig, oszt ennyi. Havazásban én még felvonulni sem fogok, egy normális március 15-én már napfénynek és melegnek illene lenni. Melegről jut eszembe, hogy ismét bejelölt egy pasi az iwiw-en hogy tetszem neki, ha ráérnék nekiállnék szakállat növeszteni vagy elhízni vagy mittudomén, de még egy buzi és sikoltozni fogok. Azért a toleranciának is van határa. :)
Meg amúgy is foglalt a szívem. Úgyhogy még egy dal mára, aztán zenebutk closed.
...valahová Las Vegas környékére, ahol sosincs csapadék meg hideg se nagyon. Reggel olyat káromkodtam amikor kinéztem az ablakon, hogy egy-két angyal bizonnyal lepotyogott ijedtében odafentről. De hát ez már tényleg mindennek a teteje, szakad a hó, kurva hideg van és egyszerűen a belem fordul már ki ettől. Nem győzöm ismételgetni, hogy ha mégegyszer meghallom valakitől a globális felmelegedés marhaságot, annak puszta körömmel tépem fel a torkát és addig iszom a gőzölgő vérét amíg nem böfögök tőle.
Viszont tegnap a Doktor House frenetikus volt, én ennyit már rég röhögtem egyhuzamban, a kosárlabdameccsen a cselei fantasztikusak voltak, és a végén ahogy újra megtanította repülni a szuperhőst... Hát, nagyon beteg. :)
Na jó, kidühöngtem magam, azért is szar ez így, mert amúgy meg lehetne napfényes a kedvem, sőt az is, szívem szerint most is egy maci lennék - és akkor már nem is morognék - lánccal a nyakamon... Nem oroszlán, nem tigris. Azok nem játszanak szépen. Maci. Na, dolgozzunk.
Van amikor nem kell magyarázni: Ma egyszerűen remek napom volt. És miután holnaptól hóesés, hófúvás, hát igenis aktuális még ez a dal - legyen az egész évben!
Jelen pillanatban semmi egyéb nem hiányzik a boldogságomhoz, mint néhány fok plusz. Reggel kétszer akart letörni a fülem, egyszer a hajnali qtyasétáltatásnál, egyszer meg befelé jövet, merthogy olyan lelkes és friss voltam hogy lesétáltam a Batyi és a Déli közti távolságot. Fülem mint a porcelán, a távolról jövők az ezüst nyakkendőmet dícsérik, kár hogy nem a nyakamból, hanem az orromból indul ki, na jó ez undorítóan fújjj. :)))
Szóval elgondolkodtam ezen a globális felmelegedésen, amit én valahogy úgy képzeltem el amikor először hallottam róla, hogy egy balzsamos januári éjszakán üldögélünk a kedvessel a házunk előtti narancsfák alatt és... Na hát ehhez képest csoda hogy még nem támadtak fel a gyapjas mamutok, amik anno szép számmal éltek az alföldön. Úgyhogy a marha tudósok már megint lőttek egy bakot. Ha ez így megy tovább egy kis pluszbevételhez jutok az otthoni hűtőszekrények eladásából, bőven elég kilógatni a húst meg a sört az ablakba. Apropó sör, már csak kettőt kell aludni és Paloma, sajnos mostanában már csak hetente egyszer - na jó néha kétszer -, de rettenetesen vigyázok a 77 kilómra, nem akarok mégegyszer terhesnek látszani.
Aztán mi van még? Munka az van, még némi sikerélmény is, úgyhogy ez kipipálva, bent is maradok ma estig, már csak azért is, mert reggel rohantam és sikerült olyan fertelmesen beszárítani a hajamat, hogy amikor megláttam a HÉV ablakában, ijedtemben hátráltam egy lépést. De rohadjon meg a Philips, hiába nyomogatom a turbó fokozatot, csak hangosabban berreg, ahelyett hogy forróbb - vagy több - levegőt fújna, nagyjából mint a 80-as évek olasz turbómotorjai, mondjuk az tény hogy legalább nem olyan büdös. :) A hajbalzsam meg amit nem kell kiöblíteni, olyan ragadós, hogy... Na hagyjuk, lassan érik egy borbély, á'lá Kóbor János Style. :) Büdösről jut még eszembe, reggelre a macska megint telefosta az előszobát, úgyhogy nagyon érik a megmérgezése szegénynek, csak hát aztán meg nem tudnék aludni a lelkifurdalástól, annyit meg nem ér meg.
Aztán mi van még? Kávé. Karácsony előtt kilehelte a lelkét a gépem, vettem egy rendes, gázra teendőt, na az oké volt egy darabig, de ma reggel ott felejtettem a tűzön, szénné égett benne a gumi. Amerre megyek reggel három büfé is van, az egyikben szar, a másikban rettenetes, a harmadikban kis jóindulattal iható kávét főznek. A gyári automata az olyan szinten iszonyú, hogy inkább hánytatóként funkcionál, komolyan mondom. A Batyin a Relay-ben lenne egy Tchibo automata, az szuper, ott viszont nehéz kivárni, amíg a sok nagyvalagú vénasszony megveszi a Kiskegyed-Papírzsepi-Csoki-Vogue cigi kombóját, különlegesen szép napokon még telefont is tölt fel "jajj, aranyos elütöttem a számot, hogy kell javítani...", aztán visszakap a húszezreséből, aztán azt beteszi a pénztárcájába, azt a nesszeszerbe, azt a retikülbe, aztán már csak a szatyraival bíbelődik, mert hát az árut is el kell rakni. Ilyekor már a legtöbbször nem is kell a kávé, érzem ahogy lassan megy felfelé a vérnyomásom. Na, itt lép be a politika, állítólag a kerületi MSZP székházban nagyon jó a kávé, úgyhogy elvek sutba, istenbizonyra arra adom szavazatomat, aki megszponzorál nekem egy Nespresso gépet, felőlem lehet piros is, ha valaki hajlandó rá, akkor csak súgok hogy a Média Markt-ban most akciós. De akkor már pár tucat tucat (vagyis egy nagytucat) kapszulát is hozzon hozzá, úgy elegáns. Egyébként meg csókoltatom a Douwe Egberts illetékeseit, a 168 órát idézve, most már 3777 napja nem tudom, miért szűnt meg a Korona kávé. Talán azért mert finom is volt, elegáns is. Csak arról jutott eszembe hogy van még egy fémdobozom '94-ből, Korona kávés, Isteni volt.
Aztán mi van még? Zene van, kollégáimmal úgy csináljuk hogy van egy zenefelelős, akinek a gépén megy a jútúb, aztán mindenkinek szabad kívánni valamit. Érdekes, az én ízlésem némi kisebbségben marad, úgyhogy most már Elvist még csak-csak merek kérni, de Fenyőért nem merem kinyitni a számat, nem vagyok valami bátor Miki, de ide azért beteszlek, ez a mai kedvenc - néha tényleg minden kocka fordul!
https://www.youtube.com/watch?v=o3jaNhYV9EQ
Ja, visszaolvasva a tegnapit, hogy eltaláltam :) : Rajczit nem tiltották el - gondolom Retteghy úr a konföderáció híve, de majd írok én King tiszteletesnek -, Dragóner viszont kapott két meccset. Úgyhogy ha valakivel gondod van, érdemesebb rátaposni mint orrba könyökölni. Mindig tanul újat az ember.
A Királytól. Na jó, a magyar királytól. De azért szuper! Jó 8!
https://www.youtube.com/watch?v=ZVdKhYKDxUo
Lassan lezárul a kopogtatócédulagyűjtések időszaka. Aki eddig nem adta oda valakinek, az már valószínűleg eltette emlékbe, úgyhogy lassan-lassan kialakulnak az erőviszonyok. Jósnak ugyan sosem voltam túl erős, de abban biztos voltam hogy a Munkáspárt és az LMP nem fogja tudni átvinni az ajánlószelvények állította akadályt. Előbbi azért mert egyszerűen kihalt, utóbbi viszont még nem indult be. Azt tudomásul kell venni, hogy van 176 választókerület. Számoljunk: ha az én pártomat 5% körülre lövöm be, és feltételezem hogy minden szimpatizáns annak a pártnak adja a kopogtatócédulát akire szavazni is fog, akkor 750X20=15.000. Tizenötezer lakásba kell becsöngetni ahhoz, hogy 750 szelvényt kapjunk. Mivel kell egy kis ráhagyás is, legyen 16-17 ezer. Jó, persze, a szimpatizánsok területi eloszlása nem egyenletes, így lehet olyan körzet ahol elég 12 ezer csöngetés, de lehet ahol húszezer is kevés. Nahát, most feltételezve hogy a párttagok aktív emberek, akik munka mellett gyűjtögetnek, szerintem a legminimálisabb hogy 40-50 járóképes emberre van szükség választókerületenként. Ez 7-9 ezer ember. Na, hát az a szervezet amelyik négy évente nem tud kevesebb mint tízezer embert mozgósítani, az mit akar a választásokon?
Így aztán ahogy az várható volt, a két nagy párt mellett csak a Jobbik vette könnyedén az ajánlószelvénygyűjtés buktatóit. MDF... Nos, egy dolog a taktika. De a választás annál bonyolultabb, minthogy nekem van három százalékom, az SZDSZ-nek kettő, összeadjuk és már bent is vagyunk a parlamentben... Két, egymástól homlokegyenest elütő ideológiájú párt bútorozott össze, megfejelve egy volt prominens szocialista miniszterelnökkel. Nem szeretem én Horn Gábort, de abban maximálisan igaza volt, hogy "lehetett volna szépen is meghalni..." A végeredmény, hogy egyik párt tagsága - van még ilyen? - sem törte össze magát, ráadásul a közvélemény szimpátiáját sem sikerült elnyerni a folyamatos kicsinyes belső torzsalkodásokkal. Az eredmény? E bejegyzés írásakor az MDF-nek van 28 bejelentett jelöltje, plusz döntésre vár három. Ez 31, van még három MDF-SZDSZ közös jelölt, és van még egy Összefogás-MDF közös jelölt is. Vagyis mindösszesen 35. Ez bizony kevés, és ha tévednék, vállalom, de ez már nem fog számottevően növekedni.
Három párt vág hát neki a célegyenesnek, nyilván március 15-e lesz a kampánnyitó. Már ha lesz egyáltalán kampány, hiszen az idén először olyan lefutottnak tűnik a verseny, hogy különösebb értelme nincs. Az ünnepségekből a Jobbik jöhet ki a legjobban, tömegrendezvényekben ők profik, ha sikerül távoltartani a szélsőségeseket, erődemonstrációjuk újabb szavazókat vonzhat. A két nagy - bocsánat egy nagy, egy középpárt a jelenlegi adatok alapján - pedig most már csak kivárásra játszik: a Fidesznek elég nem hibáznia a következő hetekben, az MSZP-nél pedig úgy tűnik, hiányzik az utolsó hetekben bevethető csodafegyver. Így aztán nem várható az a felfokozott hangulat, mint 8 vagy 4 évvel ezelőtt, s ezúttal a miniszterelnökjelölti viták sem csigázzák fel majd nagyon a közvéleményt. Nyugodt, eseménytelen kampány várható - valljuk meg, nem is baj ez.
Mint ahogy majd' leszakadt már a pofája néhány (néhány?!) játékosnak, aki összetalálkozott Dragóner Attilával meccs közben. Erre most azt mondja Short mester, hogy Angliában eleve így tanítják felugrani a játékosokat. Hát gratulálok, most már tudom hogy miért nem csípem az angol focit. Hozzátéve, hogy mostanában szegény Dragónerre jár rá a rúd, nem is tudom hányadik arc, orr, satöbbi törése volt már. Egyszerűen tudomásul kell vennie hogy rá már "utaznak" a játékvezetők, neki még tisztábban kell játszania, mint másoknak, különben még jó pár pont mehet el a kiállításain. Kár érte, mert amúgy jó, válogatott színtű védőnek tartom, és kiváló embernek.
Viszont Rajczi Péter nagy pechje, hogy föltalálták a videót. Merthogy ő bizony elég szépen végiggyalogolt az eléheveredő Tamás bátyán, aki viszont nem sérült meg. Namármost ez legfeljebb enyhítő körülmény, de a szándék azért ott volt, Rajczinál sem először.
Úgyhogy ha én volnék Retteghy, akkor Dragóner egy meccs - ez amúgy automatikusan jár is neki, Rajczi meg mondjuk három, de hát rettegjen ő Retteghytől - nem szokásom valakinek a nevével viccelődni, de egy fegyelmi bizottsági elnöknek ez telitalálat. :)
Szóval, politikai hovatartozása miatt én senkit sem szoktam megbántani. Neki is azt mondtam, hogy engem nem érdekel, sőt. Nekem is megvan a politikai meggyőződésem, másnak is, 9 évig jártam baloldali csajjal, csak négyévente egyszer veszekedtünk ilyen marhaságon, például egyszer sikerült az, hogy én elszaladtam reggel 6-kor leszavazni, aztán elvittem őt meg a szintén szegfüves nővérét egész napra kirándulni. :) Mit tesz Isten, hazafelé kicsit eltévedtünk, és már elmúlt este 7 mire hazaértünk. :)
Szóval, hülye vicc volt elismerem, bár az idézet a Beatrice Körtánc című számából való, a Rákosi-dal pedig az egyik kedvencem, megvan mind a két Best of Communism kazetta otthon, szívesen kisorsolom az olvasók között. Mégegyszer, a sértés semmilyen szándéka nem volt bennem, sőt, én bárkinek tisztelem a meggyőződését, ha az őszinte. Anyám például szilárdan hisz benne hogy a föld gömbölyű, pedig láthatta a nyáron a repülőből, hogy lapos az mint a veszedelem. :) De van aki szerint például Elvis halott - ha ezt hallom, már nehezebben tudom tűrtőztetni magam, de ez is egy vélemény.
Elismerem, a humorom időnként szelíden fogalmazva is nehezen érthető, így aztán sajnálom. Amúgy jómagam például azzal is támogattam már a baloldalt, hogy tavaly ősszel egyszer közel húszezer forintot hagytam a Mókus sörözőben. Ennél többet tőlem ne várjanak. :)
"Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon" - kezdte adását 1956-ban a Szabad Kossuth Rádió. Így voltam ezzel én is, nem is vagyok büszke rá.
Az élet véletlenek sorozata, de ezek a vélemények jól is elsülhetnek néha.
Ma reggel sétálunk ebemmel, amikor fékez egy autó, és. Nem mondom hogy nem ijedtem meg, merthogy a Pikk Dáma apja szállt ki belőle. Nálam is vannak kisebb emberek, de ha elképzeljük az Ultimate Warrior - Kovács Kokó István felállást, akkor nagyjából körvonalaztam a helyzetet. Úgyhogy rögtön azzal indítottam, hogy kifejeztem abbéli reményemet, miszerint talán eltekint a pofánvágásomtól. Ahogy láttam nem szívesen, de eltekintett tőle, és végül is kihasználva az alkalmat, elmondhattam amit már szerettem volna.
Végre elmondhattam hogy mit érzek és hogy mik a szándékaim. Na ettől most nem hiszem hogy olyan nagyon beloptam volna magam a szívébe, de engedélyt kaptam arra hogy tisztességes keretek között találkozhatunk. Én pedig nem is vágyom másra. Azt hogy tisztességes vagyok, Neki eddig is bizonyítottam, és talán most tudom majd másoknak is.
Az utóbbi időben már amúgy is nyomasztott ez az egész, se Hozzá, se magamhoz nem éreztem méltónak a hazudozást, a titkolózást, és bíztam - inkább reméltem - hogy idővel valahogyan megoldódik ez az egész. Hát most úgy tűnik sikerült tennem egy apró - nekem hatalmas - lépést, és innentől kezdve csak rajtam múlik. Egyszer talán tényleg sikerül bizonyítanom, hogy a szelíd, na jó nem vegetáriánus, de a harapásmentes vámpírok családjába tartozom. :)
Most egyelőre örülök, és megkönnyebbülést érzek, méghozzá nagyot. Hazudni nagyon fárasztó, és nagyon lélekromboló, főleg hosszú távon és folyamatosan. Most már jöhet az igazmondás és a bizonyítás korszaka.
...és több tapasztalattal lettem gazdagabb.
A pontosság a királyok erénye - a királynőké nem. És ha késik, én vagyok a hibás, akkor is ha húsz percet várok a hidegben, a mobiltelefont meg ugye nem találták még fel.
Úgy látszik, még ebben a korban is olyan gyors vagyok, hogy nem lehet utólérni. Kutyával. És a mobiltelefont meg ugye nem találták még fel.
Én vagyok a hibás ha húsz percig nem veszi fel valaki a telefont. Folyamatosan - húsz percig. És én vagyok a hibás. Pedig a mobiltelefont már feltalálták.
Hát, ismét jól végződött a nap, megkaptam minden ajándékot, s a szokásos pofáncsapást is. Jólesett, na. De holnap is lesz nap. Meg azután is. Csak tudnám hogy minek.
...lassan leszállt a nap, táskájába tevén satöbbi.
Hát volt pár köszöntés, több is mint vártam, mondjuk akitől igazán jól esett volna attól... NA KUSS.
Oké, oké, hát akkor végül is no para, azért sütött egész nap a nap, én meg lassan mehetek sört inni - azt hiszem ennél szebb nem nagyon van az életben. Talán csak annyi, hogy ha eszébe jutsz valakinek aki... AÚ, EZ FÁJT! JÓ, ABBAHAGYOM! :))
Szóval, a mai nappal vége a négynapos Vámpírnévnapi Ünnepségsorozatnak, ami főleg sörivásban nyilvánult meg, ha jól számolom akkor négy helyen összesen izé... szóval megittam pár üveg sört eddig, ma pedig egy méltó lezárása lesz a rendezvényeknek. Telefonom is meggyógyult, mármint SIMkártyailag, mert maga a készülék szerintem kilehelte becses lelkét, de legalább van okom meglepni magamat egy újjal. Mondjuk örülnék egy IPhone-nak, de hát 169.900-ért mérték reggel a T-Pontban, azóta nem hiszem hogy olcsóbb lett. Az pedig mai árfolyamon 679 üveg Heineken a Palomában, szóval asszem ezt kihagyom.
Na hát. Akkor most gép kikapcsol, jó, az mondjuk még mindig bennem van hogy azért csak megérdemeltem volna egy... HÉ, IZÉ, MINEK AZ A PUSKA?! :))) - Na, szóval mára itt a vége.
Jó meccs volt. Azt eltaláltam hogy nyerni fog a Loki, azt is hogy nagy csatában. Mert az eredmény nem tükrözi híven a látottakat.
Amúgy meg gratulálok Véber Györgynek, na nem az eredményhez, hanem a játékfelfogásához. Egy újonc kiscsapat ha a bajnokkal játszik, általában feltöri a hátát a háló, és ha minden jól megy, akkor boldogan ölelkeznek a 0-0 után... Ők viszont nekiestek a kapust leszámítva talán minden poszton jobb Debrecennek, és mentek-mentek előre, mint a faltörő kos. Most nem sikerült. Viszont nagyon várom a jövő heti Videoton-Pápa meccset, kiváncsi vagyok ott is olyan bátrak lesznek-e a pápai legények. Ha igen, akkor megemelem a kalapomat megint előttük, akkor is, ha esetleg most egy hatost szednek be. Mert fontos az eredmény, de a futball lényege a játék, a szórakoztatás, és mi tagadás, én is jobban szeretem a csatárokat mint a középhátvédeket.
...ÍGY CSUPA NAGYBETŰVEL: LEGALÁBB A NÉVNAPOMRA NEM AKARTOK MEGAJÁNDÉKOZNI AZZAL A REKORDOT JELENTŐ 130 LETÖLTÉSSEL? B+! :)
Ma van ugyebár a névnapom, remélem jó sok embernek eszébe jut majd, csak hát annak nem, aki... STOP! Rinyálósblognak ugyebár vége.
Hát akkor nőnap, innen is köszöntök szeretettel minden tisztességes, keresztény, jobboldali gondolkozású magyar lányt, nőt, asszonyt. Remélem ellátódnak virággal estére, s ma mondjuk apu mosogat helyettük vacsi után.
Reggel olyanokat káromkodtam hogy komoly veszélybe került az üdvözülésem, de hát amikor megláttam hogy március 8-án fehér a táj, már nem tudtam tűrtőztetni magam. Totál elegem van a télből, valaki csináljon már valamit, please!
Na, hát 11-ig még telefonom sincs, 10-kor nyit a T-Pont, Isten bocsássa meg de 13 éve van meg a számom, már rég elfelejtettem a PUK-kódot, ha volt is olyanom, akármi is legyen az egyáltalán. Úgyhogy most tombol a sötét középkor, elérhetetlen vagyok. :)
Hát kezdjük persze a Fradival: háromgólos előnyről nem nyerni, az bizony meglehetősen sajnálatos hogy finoman fejezzem ki magam, de nézzük a pozitívumokat: Végre van egy csatár Ferenczi mellett, Elding nem egy nagy durranás, de eddig két meccs alatt háromszor volt jó időben jó helyen, másfélgólos átlagot pedig sehol sem kell megmagyaráznia egy támadónak. Az is jó hogy végre idegenben, egy jó csapat ellen is bátor támadójáték és gólok jellemezték a Ferencvárost, ehhez az ősszel nem igazán voltunk hozzászokva. Dragónert valaki megtaníthatná tisztán felugrani, 36 éves, talán még erre a kis időre is érdemes lenne. Jó, most ártatlan volt, de hát már úgy állnak hozzá a játékvezetők. Körülbelül mint Dombi Tibihez, aki mostanában már akkor sem kapna 11-est, ha mindkét lábát egyszerre törné el a védő a 16-oson belül, és erről elsősorban ő tehet... Morrison kezezése viszont hülyeség volt, és betetézte a bajt, a Zalaegerszeg annál sokkal jobb csapat hogy idegenben kettős emberhátrányt ki lehetne húzni ellene. (ZTE-Ferencváros 3-3)
Győr-Vasas: az ETO most semmit sem mutatott a múlt heti remek teljesítményéből, a Vasas viszont a múlt héten sem volt rossz, sőt dícséri őket hogy a Nyíregyháza elleni borzalmas végkifejlettől sem roppantak össze. Szegények, ha 88 percig tartana egy meccs, akkor már hat pontjuk lenne a tavasszal, így csak egy, de távolról sem reménytelen ez a csapat. Az ETO viszont nagy esélyt szalasztott el, véleményem szerint bár messze még a vége, de a most elveszített két ponttal valószínűleg kiszálltak a bajnoki címért folyó versenyből... (ETO-Vasas 1-1)
...ugyanúgy mint az Újpest, de hát: akármennyire is hangoztatják az összetartást, a lelkesedést, azért állandó létbizonytalanságban nehéz csak és kizárólag a focira koncentrálni. Közeoes Kecskeméttől kaptak ki, s persze ha Kabát egészséges, nyilván más a helyzet, de hát egy ember hiányát egy bajnokesélyes csapatnak meg kellene tudni oldania. És hát Rajczi csúnya szabálytalansága is a Győr ellen az idegesség, a feszültség számlájára írható, hiszen különben ilyet nehezen tud megmagyarázni egy sportember. (KTE-Újpest 2-1)
Azt hogy Halmosi remek futballista, eddig is tudtuk. Szerintem jól döntött hogy a Hull kispadja helyett a Haladás kezdőcsapatát választotta, eddig két meccs - két remek teljesítmény, ezzel sokkal könnyebben fogja tudni eladni magát a nyáron. Bogdanovics meg bizonyította, hogy nagypapakorban is lehet valaki jó és veszélyes csatár, tulajdonképpen kettőjükkel volt jobb a szombathelyi csapat a Kaposvárnál. (Haladás-Kaposvár 2-1).
A Diósgyőr nem rossz, és biztos vagyok benne hogy Tornyival megússzák a kiesést. Nem is kell szégyenkezniük, két jó és szoros meccset játszottak a bajnokság két toronymagas esélyese ellen, ennél már csak könnyebb meccsek jönnek majd. A Videoton meg igazán jól össze lett rakva, és van olyan erős a kerete, hogy ha a kezdőcsapat gyengélkedik, akkor legyen valaki aki a kispadról beállva tudja eldönteni a meccset. Én - jelenleg, jósolni azért még nem mernék - összeszedettebbnek és erősebbnek látom őket mint az idei Lokit, szerintem meglehet történetük első bajnoki aranya. (DVTK-Videoton 0-1)
Álmomban sem gondoltam volna hogy a Honvéd kiüti az MTK-t, de megtörtént. Nem tudom... Kispesten minden jónak tűnik, szép stadion, biztos anyagi háttér, a csapat viszont nem alakul, még olyan tekintélyes szakember mint Sisa Tibor sem tudott csodát tenni velük. Ezt a meccset azonban nem kell magyarázniuk, annál inkább a másik oldalon a védelemnek, és elsősorban Filipovics kapusnak, örök vita, hogy mi a fenének kellenek ilyen szintű légiósok Magyarországra, főleg kapusposztra, ahol azért jól állunk tehetségekkel... (Honvéd-MTK 4-1).
Nyíregyháza-Paks: Tököli majdnem mindig jó egy gólra, aztán nagyjából ennyi volt a Paks játéka. A Nyírségiekben viszont most már nagyon ott van az eredménykényszer, s ha ettől begörcsölnek, megpecsételődhet a sorsuk. Pedig Szentes remek edző, de hát kérdés, jó döntés volt e teljesen kicserélni a csapatot a télen, egy új csapat felépítése mindig hosszabb folyamat, s amire készen lesz, nehogy késő legyen... (Nyíregyháza-Paks 1-1).
Na, hát ma még Pápa-Debrecen, igazi futballistákkal a csapatokban (Szűcs és Bárányos az egyik, Rudolf, Varga, Czvitkovics a másik oldalon), a hazaiaknál egy fiatal, tehetséges, fanatizálni tudó edzővel, a másik oldalon pedig a bajnoki címre hajtó, rutinos csapattal, jó kis meccs várható, véleményem szerint nagy csatában, de azért nyer a Debrecen. Majd meglátjuk, érdemes lesz megnézni.
No, hát lassan célegyenesbe kerül a kampány, úgyhogy ezúttal a Vámpír Hírlap ünnepélyesen megtippeli a végeredményt! Aztán majd az eredmények ismeretében - jó elemzőhöz méltóan - vagy megveregetem a saját vállam, hogy milyen okos voltam, vagy ugyanolyan okosan elmagyarázom hogy miért is nem így lett.
Szóval: szerintem a Fidesz az ÖSSZES egyéni választókerületet behúzza, és bőven kétharmad fölött lesz. Ugyanakkor úgy vélem, hogy a Jobbik most még nem győzi le az MSZP-t, de 10-12%-ot várok tőlük. A többi az MSZP-é, más nem fog labdába rúgni, akárhogy is rezegteti bajszát a nemzet Lajosa, az MDF vezetősége (Dávid Ibolya) és tagsága (Herényi Károly) még az országos listaállításhoz szükséges ajánlószelvényeket sem lesz képes összeszedni.
Na, hát ezek a tippek, aztán majd tessék visszaolvasni, én sem fogom elfelejteni.
Csak annyi, hogy rohadjon meg az ilyen tavasz. Egyrészt farkasordító a hideg, másrészt meg embertpróbáló hózáporban sétáltunk reggel a qtyával. Fasza.
Amúgy a telefonom túlélte a tegnapi sörözést, úgyhogy ott egye a fene, a kabát is száradófélben már. Aztán ma döglés ezerrel, kicsit sok volt ez a péntek-szombat... :)
Holnap meg nőnap+névnapom is van, ez egy sokat ígérő kombináció mármint sörfogyasztásilag. Remélem.