... már itt ültem bent, tök hangulatos egy irodaház, amikor a portás meg én vagyunk, plusz a takarító csoszog fel-alá a folyosón.
Viszont ilyenkor lehet nyugodtan papírmunkát végezni, amikor nincs pillanatonként telefoncsörgés, nem jön minden öt percben valaki valamilyen marhasággal. És ma abban a megtiszteltesésben is részem volt, hogy benyitott az ajtón Szeretett Igazgatónk, sőt még az Ő Kezét is nyújtotta. És még csak kedd van, a horoszkópom szerint szerencsés nap, hát ennél nagyobb már nehezen lenne elképzelhető.
Tegnap kicsit visszaesett a statisztika, pedig még Omegával - és Hungária-idézettel - is szolgáltam a kedves olvasóknak, akik úgy látszik, nem érik be ennyivel. Na, majd lesz a hétvégén futballcikk (morgás a szezonkezdet csúszása miatt), választásos (elsősorban a kopogtatócédulákról és az ő gyűjtőikről), aztán meg a személyesek, bár azok egyre sekélyesebbek, miután - dobpergés, fejgép belőve -: úgy érzem, hogy meggyógyultam!!! Ha egyszer valaki egy pillanat alatt elfelejt, hát akkor... Nincs hát akkor, asszem a legjobb bizonyíték, hogy már csak nem is haragszom. Mondjuk, legalább egy búcsúzós telefont vagy mailt megérdemeltem volna, de hát ez mutatja mindennél jobban, mennyire nem jelentettem semmit a számára. És én még itt jajgattam miatta. Hát most már itt a vége, fuss el véle. Hétvégén már lehet kutyázni, ha a meteorológia nem hazudik, és ez a lényeg. A kutya őszintén szeret. Ez végszónak sem rossz, úgyhogy mára ennyi.
