Ma is, meg tegnap is feltétlenül. Reggel sétálgattam is egy jót, fenének sincs kedve rohanni befelé, megvár az asztalom. Tavasz, napsütés. Csak hát nem egészen így képzeltem a márciust: azt hittem hogy addigra már... Aztán semmi, és még mindig nem sikerült teljesen megszabadulnom az érzelmeimtől: szombaton még láttam is őt, ami különösen jót tett a lelkivilágomnak. Túléltem a Valentin-napot, most jön a Nőnap, plusz a névnapom, mérget mernék rá venni, hogy ő már azt is elfelejtette hogy hogy hívnak engem, én meg... Én meg szenvedek a hiányától, pedig tudom hogy nem érdemli meg.
A francba, hányszor ígértem már hogy nem lesz több rinyálós bejegyzés? Hm, lehet hogy amennyire képes vagyok betartani az ígéreteimet, akár még be is futhatnék valami szép karriert a szocialistáknál. Csak egyszerűen nem áll rá a pofám sem az elvtársra, sem az Internacionáléra. Hát, egy karrierlehetőséggel kevesebb... :)
