Reggel felkeltett az óra, aztán rájöttem hogy hát nincs hová sietnem... Így aztán tévé, kávé, kényelem... Jólesett? A francokat.
Délelőtt ügyfélhez Törökbálintra. Amióta egy kisebbségi faj ellopta második legnagyobb szerelmemet, az imádott kocsimat, és egy másik kisebbségi faj pedig úgy lerohasztotta a rendőrséget és a törvényeket hogy az sose legyen meg, és a bűnös ne is lakoljon miatta, azóta szóval tömegközlekedem. Törökbálint iparterületére ez nem éppen könnyű, de ma nagyon jólesett. Szikrázik a hó a napsütésben, hideg sem volt nagyon. Úgyhogy békésen vártam egyik buszról a másikra, közben már a tavaszon elmélkedtem, hát azért legyen akármekkora hó és hideg, azért már csak közeledik, nem? Ha jól emlékszem valamikor mostanában kell előmásznia Medve Komának is, remélem kint is marad. Vagy hogy is van az.
Aztán nem jött se hívás, se sms, se mail, így hát valamivel könnyebben viseltem az első napi elvonási tüneteket. Persze lesz ez sokkal rosszabb is, de majd Heineken doktor átsegít a nehézségeken. Amúgy is vékony vagyok, eddig vigyáztam is a vonalaimra, de most már nincs kinek tetszeni. Hát ennyi. Remélem, Ő gyorsabban elfelejt majd mint én Őt, mert ugyan jólesne ha tudnám hogy szenved a hiányom miatt, de ennyire önző nem lehetek és nem is akarok lenni. Addig is velem a Király, bár Isten tudja miért, mindig azok a dalai jönnek elő, amelyek... Például ez, mára. Hogy a holnap se legyen jobb.
