Ma egyszerűen szenzációs volt a nap: reggel kivittem a drágát dolgozni, aztán mentem én is. Belemerültem a melóba, oszt' amire kinézek, már akkora hó volt, amit tán tíz éve nem láttam. De azért irány, meglátogattam Őt megint. Aztán haza, s őszintén szólva keresztet vetettem örömömben amikor leparkoltam a ház előtt. De aztán szólt a telefon, hogy érte tudnék-e menni? Tessék tippelni: igen, érte tudtam, s hazafelé bár alig láttam ki a kocsiból, és csúszkált mint a veszedelem, szóltam neki, hogy nyugodtan csapjon a kezemre, ha úgy magától vándorútra indulna... És nem csapott... :)
Szóval ma is karácsony volt, meg holnap is az lesz, meg most már remélem mindennap. Lehet hogy a januárt sem fogom olyan rohadtul utálni?
