Reggel láttam őt, többször is, kutyasétáltatás közben. Természetesen átmentem az út másik oldalára - ahogy a parancs szólt :) - , s közben megint jót röhögtem magamon: ezek szerint az sem volt igaz, hogy hétvégén nem tudott találkozni velem. Éppen csak remekül beosztotta: pontosan annyi időt szánt rám mindig, patikamérlegen kimérve, amennyi elég volt ahhoz hogy továbbra is higyjek benne, vagy legalábbis ne jussak messzebb a kételkedésnél... Szóval, éppen azt a minimumot kaptam meg tőle, hogy ő megkapjon tőlem mindent amit akar. Azt szokták mondani, az amerikaiak azért olyan sikeresek, mert hisznek a mondásban: Valamiben biztosan te vagy a legjobb! Hát végül is komoly világcsúcs, hogy közel fél évig, amíg ismertük egymást, egyetlen egyszer sem volt hozzám őszinte, egyetlen egyszer sem mondott igazat. Ne becsüljük le ezt a teljesítményt. És még bőven lesz ideje fejlődni, nem irigylem az "utódomat/utódaimat".
Ezért nem jók a különféle skálák, amikkel a statisztikusok dolgoznak: mert ha az emberi baromságot egytől-tízig terjedő intervallumban mérnék, akkor nekem hányas járna? Tizenkettes? Tizenötös?
Ami jó, hogy eljutottam odáig: most már tényleg remekül szórakozom magamon. Na ugye, máris kiderült hogy miben vagyok első a világon: egészen biztos lehetek benne hogy enyém a Világ Legnagyobb Balekja cím. Vagy másképpen fogalmazva: "mert egy hülye veréb vagy, bazdmeg!" - hogy egy klasszikust idézzek.
Hát vidám vasárnapot mindenkinek, az enyém már az. Whoopi Goldberg mondta egyszer önirónikusan: olyan ronda vagyok, hogy akárhányszor a tükörbe nézek, felnevetek. :) Hát, így vagyok én is: akárhányszor magamba nézek, kedvem volna elsírni magam, de inkább vihogok egy jót...
