Árva bús éjszakán (Are You Lonesome Tonight(
Árva bús éjszakán
vár a könny és magány.
Valld be, mégis hiányzom talán!
Ó, az emlék de fáj,
de ha sírni sem tudsz már,
súgd, hogy drágám,
de szép volt a nyár!
Dúdolnál, de a bánat
ma oly végtelen.
Vársz, hogy nyíljon az ajtó,
de reménytelen.
Ugye fáj a szíved?
Jaj, de mégsem lehet,
elemészt az a szörnyű magány.
Prózában:
Már jól tudom, nagyon bánt a magány.
Azt mondják, egy nagy színház
az egész világ, ahol mindenki
a saját, megszokott szerepét játsza.
És ekkor jön az én szerepem,
hogy szeresselek téged.
Találkozásunk szép volt,
s jól ment ez a játék.
Aztán megváltozott minden,
olyan különös lettél,
hazudtál nekem.
Vajon merre jársz,
most üres a színpad,
és vajon látlak-e még?
Olyan nehéz ez így,
olyan sivár az élet,
szép lassan megöl a magány.
Olyan nagy a csend,
kialudtak a fények, üres a színház,
és csak nézem, ahogy hangtalanul
leereszkedik a függöny.
Ugye fáj a szíved?
Jaj, de mégsem lehet,
elemészt az a szörnyű magány.
