Volt egy csodálatos autóm. Számomra az autó nem használati tárgy, hanem maga az élet, a szerelem, a minden.
Csodálatos autó volt. Na jó, egy zsidó számára lófasz: egy Citroen Xsara, nem az a prémiumkategória krémje, de nekem ő volt a csoda. 2004-ben vettem újonnan: zöld mint a Balaton a júliusi napsütésben, finom plüss és illatos bőr ülések, tempomat, tolatóradar, harapós, virgonc, játékosan kellemes hangú motor, imádtuk egymást. Soha nem kapott mást mint V-Powert, ápoltam, simogattam.
Aztán jött egy remek év: 13 év után egy szerda reggelen a főnököm, aki egy hónappal azelőtt biztosított arról hogy nagyra becsüli a munkámat, és hamarosan fontos feladattal fog megbízni, közölte hogy ki vagyok rúgva. Már a helyemre sem ülhettem vissza, repültem kifelé... Aztán meghalt az apám, és a temetését követő éjszaka, amikor ott aludtam anyámnál hogy vigasztaljuk egymást, ellopták a kocsimat... Nem tudom, aki élt már át hasonló érzést, az el tudja képzelni milyen volt, amikor leballagtam a parkolóba, és ott álltam, és néztem hülyén körbe-körbe....
Persze, akik ellopták nem bűnhődtek. A rendőrség szarik mindenre, baszták megkeresni. Viszont a zsidók... Azóta is követelik az autó részleteit, a parkolási díjakat pedig már egy behajtó próbálja behajtani rajtam. És én? Engem ki akar kártalanítani? Az az autó alig hároméves volt, új állapotban, illatosan és frissen, megért vagy kétmilliót. Persze a Casco-t már nem tudtam fizetni, hála a zsidóknak, akik elvették az állásomat.
Hát így állunk. Oda az állásom, az egész életem, hiszen azóta elvesztek a barátok, kirúgott a barátnőm is hamarosan, hiába, nem vittem már haza a közel félmilliót havonta.... Nincs apám, azóta elment az egyik testvérem is, a másik úgy tízezer kilóméterre van tőlem, nincs meg a Xsarám, és imádott kutyámat - azt a kutyát amilyen nem volt, és nem is lesz soha többé - csak úgy játékból halálra marta egy rotweiler, az állatorvos meg csak úgy játékból baszott megvizsgálni, hazaküldte, másnap délután halt meg anyám karjaiban... Aztán jött egy új munkahely, jó kis csapat, jó kis feladat, talán helyt is tudtam állni - de ismét jöttek: először a kommunisták vágták haza a magyar gazdaságot, majd a zsidók a világgazdaságot. És megint vége lett mindennek.
Hát, itt tartok. És ha valami csodálatos ebben az egészben, az a hihetetlen gyávaságom, hogy egyszerűen képtelen vagyok megölni magam. De azt hiszem, lassan-lassan össze fogom tudni szedni a bátorságomat, méghozzá úgy, hogy az nagy durranás legyen.
