Feljöttünk az ebbel, szinte hihetetlen, de csak a végén esett kicsit az eső. Érdekes, Zsófia a hatalmas termetű férfiakat szereti, a kedvenc berni pásztora mellett Lord, a hatalmas német juhász srác a szíve csücske, pedig neki egy reggelire is kevés volna... :) Érdekes módon apuja pont fordítva van, neki meg a kisebb csajok jönnek - jönnének - be.
Amúgy kemény idők jönnek, nyakunkon az év vége, persze ennek van jó oldala is, csütörtöktől alig leszek az irodában, minden napra jut valami tárgyalnivaló. Tulajdonképpen világéletemben utáltam dolgozni :), de most örülök a sok melónak, könnyebb így felejteni. Néha munka közben arra riadok fel, hogy már órák óta nem jutott eszembe hogy... De mint az előző posztban írtam nincs több sebnyalogatás, csak színtiszta optimizmus. De mit csináljak ha nem megy? Asszem, visszamegyek még kedvenc doktornőmhöz néhány autogén-tréning órára.
Holnap reggel be kell menjek a volt munkahelyemre lapokért, még három év - több mint három év! - után is görcsbe rándul tőle a gyomrom, és imádkozom hogy ne kelljen találkoznom senkivel. Na, most már csak pancsi aztán alvás.
