Nem tartozom azok közé, akik imádják sajnálni magukat. Ha így lenne, az elmúlt négy évben bármikor vidáman megölhettem volna magam, senki sem lepődhetett volna meg rajta.
Ám azt tényleg nem értem, mivel érdemlem ki a közönyt, a megalázást, a folyamatos szivatásokat. Én nagyon ritkán szeretek meg valakit, de akkor maximálisan adok magamból mindent, amit csak tudok. (Két tanú telefonszámát tudom megadni ha szükséges...) :)
De egyszer mindenki besokall. Persze, én qrtam el, hogy stílusosan, szocialista módra fogalmazzunk. Merthogy átlag tízpercenként mondtam hogy mennyire szeretem őt. Jó, de mindig, mindenhol van egy határ. Most van, és itt van. Elég volt, na.
Mindegy, a legnagyobb probléma, hogy mostanában nem bírja a gyomrom az italt, pedig a közeljövőben valószínűleg szükségem lenne rá. Mindegy, majd megoldom.
