...ezt mondom, és te ezt gondolod rólam... -
- dübörög az Edda dvd - ma rockos napom van, ilyenkor meneküljön előlem ki merre lát... :)
"Ez így igaz, ez így igaz!"
És tényleg. Most már kemény vagyok, mint az acél! Na jó - mint a fémfólia a joghurtosdoboz tetején. Merthát... Először is, 2010-et írunk. Ha megbeszélünk egy időpontot, akkor talán le lehet azt mondani, mondjuk erre való találmány a mobiltelefon. Vagy a vezetékes telefon. Vagy a postagalamb, mittudomén. A lényeg, hogy kissé felhúzom magam, ha kerengek a megbeszélt helyen mint egy dervis, aztán telefonálok, és akkor közli hogy nem tud jönni. OK, bármikor bármi közbejöhet, de ezt esetleg már pár perccel a találkozó előtt tudom, és odacsörgetek. Már csak az alapvető udvariasság miatt is, arról nem is beszélve, hogy ha már egyszer én... De ez a sokadrangú kérdés.
Aztán meg nagyon jó lett volna beszélni egy-két apróságról. Hogy most akkor mi is van pontosan? Merthogy ez sorrendben a második péntek volt, amikor semmi sem lett az ígéretből, pedig változatlanul úgy érzem, hogy én mindig, mindent megteszek a kapcsolatunkért, csütörtökön és pénteken pedig tényleg a maximumot produkáltam. Ezzel szemben...
Ezzel szemben ha vonok egy kis mérleget az idei évről, akkor mi van? Elkísérhettem őt egy darabon az iskoláig, tök állat. Csak hát iskolába úgyis megy, neki ez nem került semmibe, én kelek két órával korábban mint kellene. Aztán meg néha együtt sétáltatunk kutyát - a kutyát is muszáj sétálni vinni, s persze nagy megtiszteltetés hogy csatlakozhatom hozzá, ám ezt a megtiszteltetést másoktól is meg szoktam kapni, sőt ő is szokott másokkal sétálni... :) Az idén - március 15-e van, tehát két és fél hónap alatt - nagyjából 22 perc volt az, amit a szabadidejéből, önszántából töltött velem, akkor is EGY EGÉSZ ÓRA!!!!! volt beígérve, de hát Lenin - a hős, ki csak népének él - fontosabb mint én, aki csak úgy magamnak és neki élek. :)
Aztán ha véletlenül - több mint hét hónap után! - esetleg horriblile dictu hozzáérnék, persze az illem határain belül, akkor tíz esetből kilencszer keményen rendre vagyok utasítva, a tizediknél el kell ismerni, hősiesen elviseli.
Hát ezt a két dolgot szerettem volna megkérdezni:
- elképzelhető-e néha - mondjuk negyedévente egy együtt töltött délután? Vagy este: Mondjuk egy ebéd? Mozi? Koncert? Ennél többről nem is álmodoznék...
- elképzelhető-e néha - mondjuk hetente egyszer-kétszer egy kézfogás, vagy ne adj Isten, miket is gondolok, egy ölelés, vagy egy puszi?
És ezért kockáztattam én - kedd reggel óta tudom - az életemet? Mert addig is tudtam hogy nem igazán biztonságos a helyzet, de hát a földrengéstől vagy Hulk Hogantól sem fél az ember, amíg nem látja élőben...
Na, mindegy. Most ELŐSZÖR - dobpergés - NEMET tudtam mondani! Egyszerűen azért, mert most először hasznát veszem a közgazdasági érettségimnek - tudod, tartozik-követel. Meg határhasznosság-számítás. Aminek a vége, hogy ez nekem így nagyon nem éri meg. És pont. Kemény vagyok, ezt mondom, és te ezt gondolod rólam - kíváncsi vagyok, bírom-e mondjuk egy napig... :)
