Na hát drága véreim, megvan az új qty: a Szent Keresztségben a Törpe nevet kapta, ami egyébként abszolút nem jogos, lévén hogy nyolchetes bolonyéz létére 1,45 kiló, vagyis szinte egy gigász brutyó, de akkor is. És olyan szép, hogy teljesen elaléltam amikor megláttam. Szerintem Lotyi, a berni pásztor is hűtlen lesz Zsófihoz, amikor először összefutnak majd... :)
Zsófit persze várjuk haza, kutya kell az embernek, két kutya pedig jobb mint egy, úgyhogy a helye megvan, jőjjön, ha valaki látja, adja át neki.
Amúgy most készítem a beiglit, egyelőre ígéretesnek tűnik - köszönet Horváth Ilonkának - de még hátravan egy-két művelet. Majd lesz kép, mintahogy qtyácskáról is készült már vagy két tucat, csak éppen itthonról nem tudom feltölteni, majd 4-én. Vagy előbb, ha egyszer a munkahelyem felé esz a fene, amit viszont nem tartok valószínűnek.
Azért konyhai munka közben elszopogattam három Gössert - "nyomtató lónak pedig ne kösd be a száját" - mondja az írás, tehát úgy érzem, ez most kijárt. Holnaptól úgy is totális absztinencia, tüdőre és májra egyaránt.
Kis drága nem jelentkezett ma, én meg ugye nem hívhatom, erre mondják hogy 0-0, X. Mantrázom magamban hogy JÓ vagyok és TÜRELMES, de azért ha kibír nélkülem két hetet, akkor... Akkor nem tudom mi lesz... Illetve tudom behúzott farokkal loholok az első hívó szavára, csak azt nem tudom, jó-e ez így...
Na, álmodjatok szépeket, akár vámpírosat is, a napokban ismételték a Leslie Nielsen-féle Drakulát, bár vígjáték, de nagyon elegáns, jó vámpír volt benne az öreg, szeretem ezt a filmet. Mint ahogy .......-t is, de nagyon.
Hogy is van Miki az Eszelős szerelemben? "és a fényképét előveszem..." Szerencsére van mit elővenni. Sovány vigasz, de vigasz. Na pá.