Jó, tudom, bocsánat, valakinek a nevével prosztóság viccelődni. De mivel szimpátiából teszem, talán elnézhető.
Szóval nagy levegő, kifújom, szembenézek magammal és nem érdekel hogy ezt más is olvashatja: 1990-ben az SZDSZ-re szavaztam... Tettem ezt azért, mert egyszerűen felkészültebbnek, rátermettebbnek tűntek számomra mint az MDF. Meg aztán szimpatikus volt radikális antikommunizmusuk, satöbbi.
Az első gyanús jel az volt, hogy azok az emberek, akiket tátott szájjal csodáltam, Tamás Gáspár, Kis János, Hack Péter, Dornbach Alajos, Solt Ottília - milyen hamar háttérbe szorultak. Aztán a szánalmas összebútorozás 1994-ben a kommunista utódpárttal. Addig kitartott a lendület, bár már akkor is veszítettek néhány százalékot 1990-hez képest. Emlékszünk: "Nem lépünk koalícióra az MSZP-vel, ha az abszolút többséget szerez!" Mit tesz Isten, megszerezte. "Nem lépünk koalícióra az MSZP-vel, ha Horn Gyula lesz a miniszterelnök!" Mit tesz Isten, ő lett. Az SZDSZ meg olyan frenetikus szakembereket adott a kormányba mint Fodor Gábor oktatási miniszter, ami ugye no comment, meg a roppant szimpatikus Kuncze "Brummogó" Gábor, akinek legemlékezetesebb miniszteri ténykedése az volt, amikor írásba adta hogy az ÁVH-n sosem bántottak senkit.
Na, ekkor ugrott a szavazók kétharmada és ekkorra már nagyjából kiürült a szellemi kincstár is. A liberalizmus ugyanis nem azt jelenti, hogy minden kisebbséget és minden devianciát elvtelenül felkarolunk, és tűzön-vízen át támogatunk. Az SZDSZ-nek egy szerencséje volt az utóbbi tíz évben: Demszky Gábor, akit valami megmagyarázhatatlan oknál fogva kedvelnek - bocsánat: kedveltek, mert már ő is múlt idő - a Budapestiek, és általában a főváros hozott annyi szavazatot, amellyel ha egyre nehezebben is, de át tudták ugorni a parlamenti küszöböt. Mára már Budapestet is elvesztették.
Az utolsó egy év pedig a haldoklás időszaka volt, s Horn Gábor jól fogalmazott: lehetett volna szebben is meghalni. Ám nem sikerült. Az utolsó egy év produkciója, a viharos elnökválasztások, a koalícióból kilépés, majd bentmaradás, aztán a lassú, majd egyre gyorsuló erózió már a véget jelentik. Retkes Attila pedig későn érkezett, ráadásul nem építették fel megfelelően, azt hiszem nem én voltam az egyetlen, akiben az első felmerülő kérdés az volt megválasztásakor, hogy ki is ez az ember?
Pedig jól érzi, hogy mit kellene tenni. Egyértelműen és világosan elhatárolódni a szocialista tolvajbandától, egyértelműen és világosan leszögezni, hogy az SZDSZ-t bár felelősség terheli az elmúlt közel nyolc év elkúrásaiért, immáron semmi köze ehhez a kormányhoz. Erre remek lehetőség lett volna ha a frakció egységesen elutasítja a költségvetést, amely nem oszt, nem szoroz, hiszen áprilisban úgyis módosítva lesz, viszont hozhatott volna valamit a konyhára.
Így viszont az SZDSZ, amely éveken át ásta saját sírját most már belefeküdt. Gyászolja aki akarja, én nem teszem, de hát halottról vagy jót, vagy semmit. Remélem, most már nyugodnak békében.
