Na, hát ma sem jött üzenet.
Komolyan mondom, egyszerűen hihetetlennek tartom magamat néha. Hónapokat pazaroltam a lelkemből egy olyan emberre, akiről azt hittem hogy... Mindent hittem róla ami szép, ami pozitív, ami..
És akkor... Tulajdonképpen ma jöttem rá és fogadtam el végleg, hogy hazudott nekem amióta csak megismertük egymást. Én őszinte voltam az első pillanattól, és hányszor, de hányszor kértem, hogy válaszolj már őszintén, lécci. De csak a ködösítés, a homályos válaszok, a halogatás, a tologatás, hogy dehogynem, hogy de, csak hogy majd, satöbbi.
Aztán utoljára már végre a sarkamra álltam, ami nem jellemző - bár férfiból vagyok, sajnos nem Chuck Norris keménységű, nagyon nem... Feltettem néhány egyszerű, világos kérdést, az igen-nem kategóriával megválaszolhatóakat. Természetesen nem nézett a szemembe, nem válaszolt. Majd írok neked, még ma felelte, jobb híján elfogadtam. Na, azóta se jött semmi, se akkor, se azóta, se ma.
És én erre pazaroltam magam? Időt, érzelmeket? Keltem fel négy órakor hogy hajnali ötkor találkozhassunk pár percre? Hát, aki baromnak született... ...annak nem muszáj annak is maradnia. Úgyhogy kipucolom a lelkemet. Közeledik az új év, de már most, november 13-án azt mondom: soha többé nem akarok hallani sem róla, nem ismerem, nem is akarom ismerni - sajnos, soha nem is ismertem igaz valójában. De most már igen, és eléggé elborzaszt a felismerés.
Úgyhogy itt a rinyálás vége, süt a nap, hamarosan indulunk egy olyan tárgyalásra, amely ha sikerrel zárul, egész jövő évben lesz mit ennünk - talán még innunk is. Hajrá, hajrá, hajrá! :)
