Holnap Belgium ellen fejezi be idei szereplését a magyar labdarúgó válogatott. Ha most, bizonyos idő elteltével, higgadt fejjel akarjuk értékelni az évadot, akkor azt mondhatjuk, nem a várakozásoknak, hanem a realitásoknak megfelelően szerepelt a csapat. A jobbaktól kikaptunk, a gyengébbeket viszont megvertük - és véleményem szerint már ez is komoly előrelépés: ez a csapat már képes arra, hogy biztosan hozza azokat a meccseket amelyeket hoznia kell, amit egyáltalán nem szabad lebecsülni, emlékezzünk csak a máltai vereségre, vagy a Liechtenstein elleni 0-0-ra. A másik oldalról viszont az is igaz hogy egyetlen bravúrt sem sikerült végrehajtani, bár nagyon-nagyon rég vertünk tétmeccsen, főleg idegenben továbbjutó csapatot, de hát legyünk őszinték: a dánoknak valószínűleg egy kis vér is lehetett az alkoholjukban, nyilván többnapos ünnepség után, teljesen motiválatlanul léptek pályára ellenünk, de ez egyáltalán nem csökkenti a győzelem értékét.
Most jön egy év nyugalom, az EB-selejtezők csak jövő ősszel kezdődnek. A tavasszal lehet majd néhány jó barátságos meccset játszani VB-résztvevőkkel, már az EB-felkészülés, a csapatépítés jegyében. De kell-e csapatot építeni egyáltalán?
Valami változásra mindig szükség van, ám az igazság az: valóban ezek a játékosok a legméltóbbak arra, hogy magyar válogatottak legyenek. Egy-egy poszton lehet vitatkozni, de sajnos, kábé ennyi a merítési lehetőség. Akárki legyen is a kapitány, ha én lennék is, nagyjából ezt a csapatot küldeném pályára.
Hihetetlenül beszűkült a játékosállomány. Hogy meg ne sértsem egy csapat szurkolóit sem, igyekszem gyerekkoromból-fiatalkoromból összeszedni néhány nevet, akik sosem lehettek válogatottak: Kincses, Dzurják (FTC), Galaschek (Vasas), Steidl, Schróth (Újpest), jó mondjuk az akkori Honvédból mindenki volt, aztán Borsó (MTK), Magyar, Mile az ETO-ból, Dobány, Galántai, Gass a ZTE-ből, Szabó József, Wittmann a Vidiből, és még bőven ugorhatnának be nevek tucatjával. 10-15 éve jókat szövetségi kapitánykodtunk a kocsmában, sokszor veszekedésig menő vitákat folytatva arról, hogy X helyén miért lenne jobb Y, avagy Z a válogatott egy posztján.
A mostani választék viszont igen szűk. Kapusposzton ha Babos komolyan gondolja a visszavonulást, akkor sincs nagy gond: Király újra a régi, ott van Fülöp, s nagy tehetség az ifjú Köteles, de akár még Sáfár is elővehető a talonból. Itthon meg Balajcza nyújt évek óta kiemelkedőt.
A védelem adott, Juhász Európa-szintű játékos, Bodnár engem Briegelre emlékeztet, Vanczák és Bodor is többé-kevésbé működik, oda kiegészítő embereket kell találni, mert Tímár és Gyepes az ősszel sajnos bizonyította hogy nem válogatott szintű labdarúgó. Talán Mészáros, talán Korcsmár, Horváth Gábor - aztán több tippem nincs.
A középpályán Dárdai előbb-utóbb kiöregszik, bár ez most még távolról sem látszik rajta. Szűrőkben jók vagyunk, Hajnal viszont gyakorta gyenge, s olyankor nincs karmestere a csapatnak. Sajnos, olyan itthon sincs, még leginkább a pápai Bárányos játéka hasonlít az igazi irányítóra, de hát ő lassan már az Arany Alkony otthon prospektusait lapozgatja, tehát nem a jövő embere. Itt érdemes lenne a mély vízbe dobni Komant, főleg a tét nélküli, barátságos meccseken szerezhetne rutint. Meg - kissé elfogultan - ajánlanám Tóth Bencét, ő csupa nagybetűvel JÁTSSZA a focit.
Csatárok? Hát ugye Torghelle... Nekem nincs vele bajom, az hogy ennyire ügyetlen, nevelőedzőit dícséri. Viszont a mentalitása, a felfogása hihetetlenül szimpatikus, és néha-néha csak összekapar egy gólocskát. Rudolf nagy tehetség, én bizonnyal többet játszatnám, de hát amúgy is le van terhelve rendesen Debrecenben. Aztán ki van még? Németh Krisztián már rég megérett a válogatottságra, 21. évében mitől lenne olyan nagyon fiatal hozzá, ráadásul egy jó csapatba került végre, és ott sem vallott szégyent. Aztán itthonról jöhet Kabát, akinek a mentalitása hasonló Torghellééhez, de ő futballozni is tud. Nézzük meg mit tud nemzetközi szinten Lencse, esetleg ha fejelni kell, akkor Ferenczi is szóba jöhet néha.
Lehet hogy kifelejtettem, kihagytam valakit, de nagyjából ennyiből lehet meríteni. Új csapat nem kell tehát, nem is lehet, azt kellene elérnie a kapitánynak, hogy a nagycsapatok ellen se remegve lépjenek pályára a fiúk, és akkor néhány pontot - a most már biztosra vehető kötelező győzelmek mellett - tőlük is el lehet csenni. Ja, és béküljön ki Gerával. Nem állítom hogy nem volt igaza vele szemben, de nem állunk olyan jól, hogy megengedhessük magunknak az egyik legjobb játékos félreállítását.
